MENÜ

Roxy News – 2011. január  


"Ritkán veszek össze magammal" –  beszélgetés a Borsokkal (2011. január)

A Bors létrejötte is egy minden zenekart előbb-utóbb utolérő kérdésre adott válasz. A kérdés pedig az, hogy feldolgozásokat avagy saját számokat játsszon-e egy amatőrzenekar, ha fel akarja hívni magára a figyelmet. Ez azért is érdekes, mert az "előd" banda, a Poisoned Peppers meglehetősen népszerű volt a bulizók körében, lévén a népszerű RHCP tribute kiadása.

– Mi volt a közvetlen kiváltó oka a PP megszűnésének és a Bors megalapításának – és egyáltalán: mikor és hogy jött létre a Poisoned Peppers?

Báró (Halmosi Gábor): Ha a figyelmet szeretné magára vonni a zenekar, akkor sajátokat játsszon, sajátosan. Persze "szükséges rossz" feldolgozásokkal kezdeni, egyrészt, hogy a tagok összecsiszolódjanak, másrészt pedig, hogy a hallgatóságot odacsalják magukhoz.

Nálunk mindkét oldala teljesült ennek, és talán az első rajongóknak mondható ismerős arcok is kíváncsian várták, hogy mivel rukkol elő egy banda, aki már RHCP számokkal futott korábban.

Báde (Veress Ádám): Igazából ez az útkeresés nálunk az Agatha Poison nevű formációval kezdődött, amivel sok előadó sokféle számát játszottuk, és bár mi élveztük ezt a változatosságot, a közönség nehezen tudta követni a számok közötti éles stílusváltásokat. A Poisoned Peppers létrehozásának célja tehát az egységes stílus volt. 2007 nyarától kezdve csak Red Hot Chili Peppers számokat játszottunk, idővel azonban ráébredtünk arra, hogy ezen felül nekünk is van mondanivalónk mind zeneileg, mind szövegileg, ezért másfél évvel később, 2009 elején fejest ugrottunk egy saját számos zenekarba, ez lett a Bors. Utólag úgy érzem, hogy nagyon jó döntést hoztunk, viszont valószínűleg szükségünk volt bejárni az említett utakat.

 

pp_band_600.jpg

A Poisoned Peppers (Báde, Báró, Makk és Nyenyec) 2008-ban a Rock Ranchben (kép: y)

– Igazodik-e a Bors valamilyen hazai vagy nemzetközi zenei trendhez? Ez talán nem túl provokatív kérdés a Poisoned Pepperses korszakotok ellenére sem...

Báró: Nem mondanám, hogy igazodunk trendhez, hatások vannak, de nem behatárolhatóak. Mindenképp vannak zenei hangzások, amik tetszenek és ötleteket merítünk belőlük.

Báde: Nincs tudatos igazodás zenei trendekhez, egy szám stílusa általában a dal írójának elképzelését és ízlését tükrözi.

 

 

Ki írja a zenét és ki a szövegíró a Bors számaiban? Valójában a zenekaron belül kinek az életérzését jeleníti meg a Bors?

Báró: Ez változó. Ha vicceskednék, azt mondanám, hogy Petőfi és én. Általában a dalok közös szülemények, kb. fele-fele arányban Báde és én írtam a zenét (a zenei alapot), és ugyanez érvényes a szövegekre is. Vannak olyan dalok, aminek a zenei és lírai része is egy embertől származik, ezekben jobban tettenérhetők az egyéni érzések. Van több dal, aminek zenekaron kívülről érkeztek a szövegei ­­– Mórocz Tamástól és Brownwood Dánieltől – illetve vannak megzenésített verseink is.

 

bors_baro_600.jpg

 

– A Borssal párhuzamosan indított Bors Akusztik projektnek van-e praktikus vagy koncepcionális célja? Melyik melyiknek az "árnyéka"?

Báró: Az akusztik kézenfekvő, mivel a dalok két gitárra születnek először. Egyszerűbb a szervezés, és kis helyekre is beférünk. A zenekar a "rock" felállás: hangerő, dob és torzított gitár megspékelve mindenféle jóval.  A két formáció jól megfér egymással (ritkán veszek össze magammal, hogy akusztik vagy zenekar számokat gyakoroljak). Egyik sincs háttérben, csak az akusztik mobilisabb a kevesebb tag miatt.

Báde: Az első akusztikus fellépést kényszer szülte, mert épp nem volt dobosunk. A fellépés után több pozitív visszajelzést kaptunk, ezért később az addigra összeverbúválódott zenekarral párhuzamosan is voltak és lesznek akusztikus koncertjeink. Báró jól mondja, ennek főleg praktikus okai vannak, de másik előnye, hogy így akár szélesebb közönséghez is el tudunk jutni, lásd Utcazene Fesztivál.

 

bors_uz_600.jpg

Bors Akusztik a 2010-es Utcazene Fesztivál színpadán

 

– Az utcazenén való fellépés hozott-e érzékelhető változást a Bors ismertségében, és mekkorára taksálható az a közönségbázis, akihez a Bors garantáltan el tudja juttatni az üzenetét?

Báró: Aki Utcazenén nem hallott minket az is tud róla, mivel minden koncerten bemondjuk poénból, hogy UZ2 tessék szavazni... :D Hozott új embereket, de nem vártunk elsöprő sikert, vagy tolongást az aláírásokért. Egyszerűen szerettük volna megmutatni a szülővárosunk szélesebb közönségének, hogy mit csinálunk, és ez sikerült is. Azt nehéz megmondani, hogy hány emberhez jut el az üzenet, nagyjából három-négyszáz ismerősünk van az ismert közösségi portálon és folyamatosan dolgozunk azon, hogy a zenekart közelebb vigyük az emberekhez.

 

borsakusztik_600.jpg

Báde és Báró

 

– Van-e elérendő célcsoportja a zenekarnak, és van-e stratégiája e lehetséges közönség érdeklődésének felébresztésére?

Báde: A már említett dolgokon túl a zenekar létrehozásakor a fő cél az volt, hogy olyan üzenetet közvetítsünk, ami rólunk szól, arról, hogy milyen ma huszonévesnek lenni. Ha csak a zenekaron belül körülnézek, a tagok életkora 22-től 29-ig terjed és mindannyiunknak az élet más és más területén kell helytállni, így nem kell a szomszédba menni inspirációért, ha erre a korosztályra jellemző témákról akarunk írni. Ebbe az elképzelésbe a megzenésített versek is beleférnek, mert azok mondandója semennyit nem változott az évek során.

Ez a koncepció egyébként nem csak kézenfekvő, hanem hiánycikk is szerintem. Én, mint huszonéves nehezményezem, hogy kevés olyan ismert zenekar van ma Magyarországon, aki ilyen témákról ír. Lássuk be: a Tankcsapdától kezdve, a 30Y-on át a Kiscsillagon keresztül a Quimby-ig mindegyik zenekar kinőtt ebből az életkorból és ez a mondanivalójukon is látszik, nem beszélve arról, hogy eltelt 10-15-20 év azóta, amikor ők ennyi idősek voltak, és a világ is sokat változott. A stratégia egyébként a közönség érdeklődésének a felébresztésére, a jelenlét növelése minden fronton: weblap, facebook és minél több koncert.

– Megköszönve a beszélgetést, egy utolsó kérdés: mikorra várhatunk új számokkal megspékelt Bors-koncertet a Roxynpadon?

Báde: Most rakjuk össze két februári koncert anyagát, márciusra azonban már több új számunk is lesz, akkor lenne jó együtt bemutatni őket. (roxy)

 


 

Testi kényszer – gyorsinterjú a Közterület koncert előtt

 

– Változott-e valami az utolsó Roxynpad koncert óta a Közterület zenekar körül?

– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nagy változásokról nem nagyon tudunk beszámolni soha, mert ellentétben jópár zenekarral (akár a környéken is), a mi tagságunk 2007 augusztusa óta stabil és nem is tervezünk változtatni rajta.

 

kozter_600.jpg

"... a hülyeség az megy!"

– Nem unatkoztok így négyen együtt immár negyedik éve?

– Mostanában a legtöbb időnket az új számok írása köti le. Nagyjából az a trend nálunk, hogy minden EP lezár egy fajta irányt, aztán jön valami új. Meg többet is foglalkozunk a nóták koncepciójával, mint a kezdetekben, amikor összeszórtunk négy akkordot meg rá a szöveg, aztán mindenki csinálta, ahogy gondolta.

A Testi kényszer című utolsó EP zenei anyaga miben más, mint a korábbi zenétek?

Az alap punk irány azért benne marad a zenében szerintem mindig is, de igyekszünk színesíteni a stílusbeli repertoárunkat. Betudható ez annak, hogy mindig hallgatunk újabb zenéket, felfigyelünk újabb dolgokra, ami lerakódik bennünk, aztán hatásként visszaköszön. De lehet, hogy csak mi bonyolítjuk túl a leírást, mert mondták már ránk többször is, hogy sima mezei punkzenét játszunk.

Több koncerten szondáztátok már az új EP-t, a „mezei punkoknak” mennyire jön be?

Az új irányról csak azt tudjuk mondani, hogy a lágyabb részek még lágyabbak, a kemények pedig még keményebbek... De annyit mindenképp el lehet mondani, hogy a nóták felépítése egységesebb lett, mert leginkább Domi szállítja a zenei alapokat, ötleteket, mi pedig csak a közös összedolgozásnál rakjuk hozzá a saját elképzeléseinket.

 

 

Ha már ilyen jól összeszoktatok, nő a munkatempó is, és sűrűsödnek az újdonságok is?

Felvételben már idén is albumban meg normál stúdióban gondolkodtunk, de aztán nem is jött össze annyi szám, meg annyi pénz, úgyhogy újfent csak EP lett belőle, otthoni garázstuning módon. Most már újabb 3 dal van a fiókban, de ha komoly anyag nem is lesz, nyárig szerintem mindenképp összejön egy EP, ami arra mindenképp jó, hogy megmutassuk azoknak, akik hallgatnak minket, hogy hol tartunk, mennyit fejlődtünk, változunk.

 


Figyelem, figyelem! Warn!ng a láthatáron!

A Warn!ng együttes pályafutására a viharos gyorsaság jellemző. Megalakulásukat követően meglehetősen hamar felhívták magukra a figyelmet, tavaly a Roxynpadon is két nagysikerű koncertet adtak. A Roxy News érdeklődésére Tóth Mátyás válaszol:

 

warning_xxx_600.jpg

 

– Mi történt veletek a nyári roxy-weekend koncert óta?

– Azóta sok helyen játszottunk, többek között az örvényesi II. Metálterror Festen, a füredi Pokolpincében, a Rock Ranchben, a bolgár tengerparti Burgasban, a Szabad az Á-ban, a DC-ben, vagy éppen Kecskeméten, a VI. Nemzetközi Dorombfesztiválon. Írtak rólunk az Egyetemünkben, a Balatonfüredi Naplóban és a veszprémi Naplóban.

– Korábban többször volt tagcsere, most hogy álltok?

– A felállásunk változatlan, megpróbáltunk ismét énekest szerezni de továbbra sem jártunk sikerrel, ezért ezt a posztot egy darabig mellőzzük.

– Zenében azért remélem gyarapodtok...

– Két új számunk született, ezeket már játszottuk az utolsó koncerteken is, ezek a számok szerintünk már kiforrottabbak, összetettebbek , mint az első példányok. Az évet múlt pénteken zártuk, most egy kicsit pihizünk és próbáljuk a vizsgaidőszakot a lehető legjobban teljesíteni. Mind a négyen ide járunk már az egyetemre, Balázs most kezdte a villamosmérnökit. A vizsgaidőszak alatt nem nagyon fogunk tudni koncertezni, de heti rendszerességgel szeretnénk próbálni tovább is, sok ötletünk van még, amiket szeretnénk megvalósítani, új számokat fogunk írni a "téliálom" alatt és reméljük, hogy február környékén már egy komolyabb műsoranyaggal tudunk ismét színpadra állni.

– Azon kevés amatőrbandához tartoztok, akik saját videót is forgattak. A vizualitás fontos nektek?

– Igen, sőt már a bandához csatlakozott Szabó Gergely vizuálos, aki a pesti koncertjeink óta rendszeresen vetít a hátunk mögé mindenféle elvont dolgot muzsikálás közben. Természetesen második videoklip is várható, amit egy magyar filmes stábbal fogunk rögzíteni, ehhez a tél folyamán újra stúdióba szeretnénk vonulni, hogy az újabb számainkat is felvegyük. A bandán belül teljes béke és nyugalom honol, nagyon jól kijövünk továbbra is egymással, a számokat együtt írjuk, mindenki kiveszi a részét a munkából, szervezésből stb. Úgy érezzük, hogy még sok van bennünk, mindig van valami új ötlet, téma, ami előre visz minket.

– Jó lesz rátok figyelni! Hajrá Warn!ng!

 


 

Ugrás a főoldalra

Az archívum további oldalai:

Utcazene vetélkedő /2011

Roxy News /2011. április

Roxy News /2010. december

Korábbi hírek /2009–2010/

Még több kép

Zenekarok archívuma /2009–2011/

Roxynpad plakátok /archív

 

 

 

 


 

 

Asztali nézet